2017 októberében gyökeresen megváltozott az életünk, mert úgy döntöttünk, Hollandiába költözünk. Kislánykorom óta éreztem eme északi ország iránti vonzalmamat. De honnan indult mindez?
Lánygyermekként kénytelen voltam a család férfitagjai által választott programokat nézni a tévében. Sorra követtem a futbalbajnokságokat. Nem tudom, miért de én mindig a hollandoknak drukkoltam. Akkoriban Ruud van Nistelrooy volt a kedvenc focistám. (Nistelrooy holland válogatott labdarúgó, az UEFA-bajnokok ligája történelmének negyedik legeredményesebb gólszerzője, emellett három különböző bajnokságban volt gólkirály, a holland, az angol, és a spanyol ligában. Forrás: Wikipédia). Mindenáron szerettem volna vele találkozni is: (ez eddig nem valósult meg). Később a mániám, vagyis a virágok, köztük is tulipánok csalogattak Hollandiába. Erősen vágytam rá, hogy életem folyamán lássam a színesebbnél színesebb tulipánmezőket, eljussak Európa legnagyobb virágoskertjébe, Keukenhoffba. S ha már itt vagyok, akkor egyben a tengert is láthatom előszőr életemben.
Nem volt zökkenőmentes a kijutás. A közösségi médián keresztül találtunk egy személyt, aki egyben utaztatást és munkát hirdetett. Felvettük vele a kapcsolatot. Üvegházi munkára toboroztak embereket. Utolsó pénzünkkel indultunk el az útra. Voltak baljós jelek, melyek arra ösztönözhettek volna, ne induljunk el. Az első ilyen, hogy pár nappal indulás előtt utolsó otthoni horgásztúránk végén a bal könyökömmel egy hatalmas kőre estem. Azt hittem eltörött. Kész. Vége. Sehová se megyünk. A következő jel: az indulás napján nem fért be az összes bőröndünk a buszba. Valamennyit haza kellett küldenünk. Aztán jött a közvetítő asszony, akivel egy félreeső országút mentén találkoztunk. Mondanom sem kell ilyesztő személyiség volt. Nem árulta el hová megyünk, hol lesz a lakásunk. Utolsó pillanatig nem derült ki, hová visz minket a sofőr. Én végig azt hittem, szervkereskedőknél kötünk ki. Már Hollandiában voltunk, amire megkaptuk a lakás címét. 24 órás utazás után érkeztünk meg a helyszínre. Kiderült, hogy a családi házban már csak 2 pár számára van hely, a maradék 2 ember, azaz mi, pedig majd máshová kerülünk. Végül úgy oldottuk meg, hogy férjemmel egy egyszemélyes egérlyuknyi szobába költöztünk be.
Röviden ennyi a Hollandiába való kiköltözesről. Ám most szeretnék kicsit bemutatkozni.
Kovács Katalin vagyok. Kárpátalján születtem. Magyar iskolákat végeztem. Az érettségi után egyetemre mentem, ahol sikeresen diplomáztam angol-magyar szakon. Nem dolgoztam a szakmámban. Állást ajánlottak Ukrajna egyetlen országos magyar nyelvű lapjánál, a Kárpáti Igaz Szónál. Négy évig szerkesztettem az újság Második műszak (szabadidős tevékenységekkel kapcsolatos témák) nevű rovatát. Közben férjhez mentem. Aztán, ahogy sok kortársunkat, minket is elért a jobb élet reményében a kivándorlási láz. Dolgoztunk Csehországban, majd a fent leírt történet alapján Hollandiába kerültünk. Azóta is itt vagyunk. Most volt a második a karácsonyunk, melyet az ukrán-orosz háború miatt családunk nélkül itt kellett töltenünk. A honvágyat azonban nem lehet megszüntetni. Csak csitítani lehet. Mi erre a horgászatot használjuk. Ha elmegyünk pecázni, otthon érezzük magunkat, kikapcsolunk, kis időre el tudunk felejtkezni az ukrajnai borzalmakról (hiszen odahaza családjaink hősiesen nap mint nap helyt kell álljanak a háború közepette is), és a hollandiai stresszes mindennapokról egyaránt. Az alábbiakban nektek is azon szeretnénk segíteni, hogyan lehet eme csodálatos hobbival kitágítani a kikapcsolódási lehetőségeket. Valamint cikkeket szeretnék közzétenni mindenről, ami horgászattal kapcsolatos Hollandiában. El szeretném mesélni, mi hogyan kezdtük, hogy segítsünk nektek, hogy ti ne kövessétek el ugyanazokat a hibákat, illetve szélsőségesebben kihasználjátok az itteni horgászati lehetőségeket. Tartsátok velünk kalandjainkon.
Írta: Kata K.
